mediatica.sport - Damon Hill már bánja, hogy döntenie kellett Schumacherről

Labdarúgás
Forma 1
Atlétika
Kézilabda
Kosárlabda
Röplabda
Rögbi
Vizes
Egyéb
Torna
Tenisz
Asztalitenisz
Küzdősportok
Jégkorong
Motorsportok
Eredmények élőben
A véleménye

Damon Hill már bánja, hogy döntenie kellett Schumacherről PDF Nyomtatás E-mail
2010. május 23. vasárnap 23:00
Damon Hill szerint jobb lenne, ha a korábbi versenyzők a jövőben csak tanácsadóként segítenék a versenybírákat a Forma-1-es futamokon.

Mint ismeretes, a Monacói Nagydíj után a versenybíróság szabálytalan előzés miatt 20 másodperces büntetéssel sújtotta Michael Schumachert, így a Mercedes német pilótája a hatodik helyett végül csak a 12. helyen végzett. A múlt vasárnapi futamon három körrel a verseny vége előtt egy baleset miatt negyedszer is beküldték a biztonsági autót a pályára, amely csak pár száz méterrel a cél előtt ment le. Schumacher ekkor megelőzte Fernando Alonsót, így hatodikként ért a célba. Akcióját a versenybíróság azonnal megvizsgálta és elmarasztalta a versenyzőt.

A német pilótát elmarasztaló testületnek úgy lehetett tagja az egykori nagy rivális, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség 2010-es reformja alapján a versenybírók korábban háromfős bizottságát négyfősre bővítették, hogy futamonként egy-egy tapasztalt versenyző szakmai álláspontja is érvényesülhessen a döntéseknél.

Fernando Alonso és Michael Schumacher

Az 1996-ban világbajnok brit expilóta nagyon kellemetlennek érzi a kialakult helyzetet, vasárnap óta sokan elfogultsággal vádolják. "Kényelmetlenül éreztem magam teljes jogú FIA-tisztviselőként. Én sokkal inkább a versenyzéshez értek, mint a jogértelmezéshez és jogalkalmazáshoz. Azért is kellemetlen volt a dolog, mert Michaelről kellett döntenünk. Elég kényszeredett mosollyal mentünk be a versenybírói szobába" - mondta a Daily Expressnek Hill.

"Tudom, hogy az emberek többsége elhiszi nekem, hogy korrekten tettem a dolgomat, de kaptam már néhány támadó, elfogultsággal vádló e-mailt. Talán jobb lenne, ha a volt versenyzők csak tanácsadóként segítenék a versenybírókat és nem lennének maguk is stewardok" - tette hozzá.

Telesport | vezess.hu

 
Legfrissebb
Legolvasottabb
Keresés
Továbbá

Copyright © 2006-2012 mediatica.ro