mediatica.sport - Hét évig biztosított a Forma-1-es Kínai Nagydíj jövője

Labdarúgás
Forma 1
Atlétika
Kézilabda
Kosárlabda
Röplabda
Rögbi
Vizes
Egyéb
Torna
Tenisz
Asztalitenisz
Küzdősportok
Jégkorong
Motorsportok
Eredmények élőben
A véleménye

Hét évig biztosított a Forma-1-es Kínai Nagydíj jövője PDF Nyomtatás E-mail
2011. február 18. péntek 22:02

A következő hét évben is Sanghajban rendezik majd meg a Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amelynek 2017-ig az eddigiekhez hasonlóan a város nemzetközi versenypályája ad otthont.

Csao Ven alpolgármester a Shanghai Daily című napilapnak nyilatkozva elmondta, az új szerződés értelmében kevesebb jogdíjat kell majd fizetniük. Az elmúlt években csökkent a Kínai Nagydíj nézőszáma, ugyanakkor a tavalyi futamra már többen voltak kíváncsiak, részben a három év szünet után visszatért hétszeres világbajnok Michael Schumacher részvételének köszönhetően. Kína 2004-ben rendezett először F1-es futamot, akkor 270 ezren nézték meg az edzéseket és a versenyt a három nap alatt.

2009-ben már csak 120 ezren látogattak ki a pályára, tavaly azonban ennél több jegyet adtak el. Az idei belépők közel 50 százalékkal olcsóbbak lesznek a 2010-esekhez képest.
 
A Forma-1-es szezon március 13-án, Bahreinben kezdődik, a Kínai Nagydíjra április 17-én kerül sor.
 
MTI

 
Legfrissebb
Legolvasottabb
Keresés
Továbbá

Copyright © 2006-2012 mediatica.ro