|
Kétszer hirdettek nyertest a Dakar Rali hétfői szakaszának zárultával.
Előbb Stéphane Peterhanselt hozták ki nyertesnek a szervezők az autósoknál, az ő neve jelent meg a verseny honlapján is. Majd kiderült, hogy a később beérkező katari Nasszer al-Attijah jobb időt ért el, így kénytelenek voltak helyesbíteni. Al-Attijah ezzel az összetettben felzárkózott a hatodik helyre. A ranglistát pedig a francia pilóta vezeti. A címvédő al-Attijah vasárnap műszaki problémákkal küszködött, és több mint kilenc percet vesztett. A motorosok versenyében a címvédő spanyol Marc Coma diadalmaskodott, ezzel összetettben is az élre állt. A romániai Gyenes Emánuel a 33. helyen ért célba, és remek időeredménnyel, mindössze 3 perc 33 másodperccel a győztes mögött. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 64. helyen zárta a második szakaszt. Az Opel Dakar Team párosa sokáig tartotta jó pozícióját (a vasárnapi szakaszeredményének köszönhetően a 22. helyen rajtolt), sőt, előzött is, csakhogy azután fordult a kocka, jöttek a gondok. Nagy nehézségek árán végül Szalayék kikeveredtek a dűnék közül, s az összetettben a 63. helyről várják a folytatást. A másik magyar páros, Sebestyén Sándor és Bognár József romániai idő szerint ma éjjel még küzdött az elemekkel, de még rajtidejükben voltak. A kamionosoknál elrajtol Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc trió a 28. helyen végzett. mediatica.ro | NSO | sporthíradó |