|
Szalay Balázshoz hasonlóan az idei Dakar-rali másik magyar autós résztvevője, Sebestyén Sándor is teljesítette a San Juan és Chilecito közötti szerdai negyedik szakaszt, mely után Szalay összetettben a 45. helyre lépett előre.
A Dakar-ralira két év kihagyás után visszatérő Szalay Balázs, Bunkóczi László kettős - csapatuk tájékoztatása szerint - nehéz napon van túl, ugyanis a keddig technikai problémák okozta gyengébb eredmény miatt szerdán hátulról kellett rajtolniuk, azaz sok lassabb jármű mögül vághattak neki a 750 km-es etapnak. Végül technikai hibáktól mentesen, de egy defekttel, s összesen 40 előzéssel zártak, s a 31. időt autózták a szakaszon. „Az ötvenedik kilométerig már megelőztünk tizenkét versenyzőt, majd kaptunk egy jobb hátsó defektet, úgyhogy elmentek mellettünk hárman - elevenítette fel a történteket Szalay. - Kezdhettük újra, s mire vége lett a szakasznak, negyvennél tartottunk, mindezt úgy, hogy az utolsó harminc kilométeren folyamatosan a porban autóztunk, mert az előttünk lévő buggy nem engedett el.” Az újonc Sebestyén 119 autó között a 97. eredményt érte el szerdán, s összetettben a 104. helyen áll. Eredmények (a viadal honlapja alapján)4. szakasz (San Juan-Chilecito, 750 km/gyorsasági: 326 km): Autósok: - 1. Stéphane Peterhansel (spanyol, Mini) 3:49:33 ó
- 2. Orlando Terranova (argentin, Toyota) 5:19 p hátrány
- 3. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Toyota) 6:42 p h.
- ...31. Szalay Balázs (Opel) 1:04:40 ó h.
- ...97. Sebestyén Sándor (Toyota) 3:41:45 ó h.
Összetett: - 1. Peterhansel 9:43:20 ó
- 2. de Villiers 5:41 p h.
- 3. Nani Roma (spanyol, Mini) 6:44 p h.
- ...45. Szalay 4:36:05 ó h.
- ...104. Sebestyén 12:12:48 ó h.
Motorosok: - 1. Marc Coma (spanyol, KTM) 4:16:43 ó
- 2. Cyril Despres (francia, KTM) 2:02 p hátrány
- 2. Frans Verhoeven (holland, Sherco) 8:26 p h.
Összetett: - 1. Despres 11:50:27 ó
- 2. Coma 8:10 p h.
- 3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 26:48 p h.
MTI |